“B96” kategóriába tartozó járművek:
Nemzetközi kategória. A “B96” kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kis tehergépkocsi is, és az ehhez kapcsolt könnyű, vagy nehéz utánfutó együttese. A járműszerelvény megnegedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a 4250 kg-ot.
Milyen vezetői engedéllyel vezethető? (“B96”)
A “B96” kategóriába tartozó járműszerelvények csak “B96”, “BE”, illetve “CE” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők. Ez a vezetői engedély a járművezető 18. életévének betöltéséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít.
„B96” kategóriával vezethető egyéb járművek:
A “BE” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.
„B96” kategóriás tanfolyamra az vehető fel, aki
- 18 éves, vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb;
- már megszerzett vezetői engedélye nem minősül kezdő vezetői engedélynek;
- rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel;
- 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
- a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
- legalább alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik;
A tanfolyam tantárgyai (“B96”)
Közlekedési alapismeretek 6 óra:
- Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek: 3 óra;
- Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás: 3 óra;
Elméleti oktatás kötelezően előírt óraszáma összesen: 6 óra;
Járművezetési gyakorlat 11 óra:
- Rutinpályás oktatás: 3 óra;
Összesen: 10 óra.
Vizsgatárgyak (“B96”)
Elmélet:
- Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga;
- Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.
Gyakorlat:
- rutin vizsga.
A vizsgára bocsátás feltételei (“B96”)
Elméleti vizsgára az bocsátható, aki
- a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
- 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb;
- a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki
- az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
- a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
- rutin vizsga esetén a 18 éves életkort betöltötte;
- a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
Kezdő vezetői engedély (“BE96”)
Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. A „B96” kategóriára érvényesített vezetői engedély nem minősül kezdő vezetői engedélynek.