“BE” kategóriába tartozó járművek:

Nemzetközi kategória. A “BE” kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kis tehergépkocsi is, és az ehhez kapcsolt könnyű, vagy a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű nehéz utánfutó együttese. A járműszerelvény megnegedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a 7000 kg-ot.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető? (“BE”)

A “BE” kategóriába tartozó járműszerelvények csak “BE”, illetve “CE” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők. Ez a vezetői engedély a járművezető 18. életévének betöltéséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít.

„BE” kategóriával vezethető egyéb járművek:

A “BE” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

„BE” kategóriás tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 18 éves, vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb;
  • már megszerzett vezetői engedélye nem minősül kezdő vezetői engedélynek;
  • rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • legalább alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik;

A tanfolyam tantárgyai (“BE”)

Közlekedési alapismeretek 14 óra:

  • Közlekedési ismeretek: 5 óra;
  • A gépkocsivezetés elmélete: 3 óra;
  • Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek: 3 óra;
  • Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás: 3 óra;

Elméleti oktatás kötelezően előírt óraszáma összesen: 18 óra;

Járművezetési gyakorlat 11 óra:

  • Rutinpályás oktatás: 3 óra;
  • Főoktatás:
    • Városi vezetés 4 óra;
    • Országúti vezetés 4 óra;

Összesen: 29 óra.

Vizsgatárgyak (“BE”)

Elmélet:

  • közlekedési alapismeretek, számítógépes vizsga.
  • Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga;
  • Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás számítógépes vizsga.

Gyakorlat:

  • rutin vizsga;
  • forgalmi vizsga.

A vizsgára bocsátás feltételei (“BE”)

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 18 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • forgalmi vizsga esetén a 18 éves életkort betöltötte;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;

Kezdő vezetői engedély (“BE”)

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. A „BE” kategóriára érvényesített vezetői engedély nem minősül kezdő vezetői engedélynek.