“D-B” kategóriába tartozó járművek:

Nemzetközi kategória. A „D” kategóriába tartozó (forgalmi engedély bejegyzése alapján) autóbusz. A vezető ülésén kívül akár több mint 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi. Az ilyen járműszerelvénnyel, „D” kategóriás vezetői engedély birtokában könnyű pótkocsit korlátozás nélkül szabad vontatni.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető? (“D-B”)

A „D” kategóriába tartozó járművek csak „D” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők, de vezethetőek még a „D1” kategóriába sorolt járművek is.

„D-B” kategóriával vezethető egyéb járművek:

A „D” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

“D-B” kategóriás tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 24 éves, vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb;
  • már megszerzett vezetői engedélye nem minősül kezdő vezetői engedélynek;
  • rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel;
  • 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • legalább 8. általános iskolai végzettséggel rendelkezik;

A tanfolyam tantárgyai (“D-B”)

Közlekedési alapismeretek 32 óra:

  • Közlekedési ismeretek: 10 óra;
  • Járművezetés elmélete: 8 óra;

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek: 8 óra;

Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás: 6 óra;

Elméleti oktatás kötelezően előírt óraszáma összesen: 36 óra;

A járművezetés gyakorlata 36 óra:

  • Rutinpályás oktatás: 4 óra;
  • Főoktatás
    • Városi vezetés: 20 óra;
    • Országúti vezetés: 410 óra;
    • Éjszaki vezetés: 2 óra;

Összesen 72 óra.

Vizsgatárgyak (“D-B”)

Elmélet:

  • közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga;

Gyakorlat:

  • biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés vizsga;
  • rutin vizsga;
  • forgalmi vizsga.

A vizsgára bocsátás feltételei (“D-B”)

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 24 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre
    előírt többi feltételnek;

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 24 éves életkort betöltötte;
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre
    előírt többi feltételnek;

Kezdő vezetői engedély (“D-B”)

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. A „D” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.